Három érv a téli esküvő szervezése mellett

A tél nem az a tipikus időszak, amikor az emberek szerednek házasodni. Nem kell azonban idegenkedni ezektől a hónapoktól, hiszen ennek is megvan a maga szépsége. Bármilyen meglepően is hangzik, de számos előnnyel bír, ha mondjuk januárban kelünk egybe. Minden csak nézőpont kérdése, lássuk tehát azokat az érveket, amik a téli lakodalom szervezése mellett vannak.
Három érv a téli esküvő szervezése mellett

Mik a téli esküvő előnyei?

Mint mindennek, ennek is megvannak a pozitívumai. Nincs annyira meleg, könnyebben le tudjátok foglalni a választott dátumot, ráadásul a helyszín esetében sem kell sokat gondolkodni.

1. érv: Téli esküvő helyszín

Miután ebben az időszakban sokkal több lehetséges dátum közül válogathatunk, így nem csoda, hogy a téli esküvő helyszínek kapcsán a többiekkel sem szükséges megküzdenünk. Ezáltal sokkal színvonalasabb lehet a nagy nap, hiszen a tökéletes lakodalom elengedhetetlen része, hogy az esemény emlékezetes legyen. Legyen szó rendezvényteremről, esetleg étteremről, a hideg hónapokban biztosan találtok majd színvonalas és persze szabad helyet. Nem kell azonban a sátras lehetőségről sem lemondanod, hiszen manapság már rendkívül egyszerűen megoldható, hogy a hőérzet ugyanolyan kellemes legyen, mint a nyári forróságban.

2. érv: Gyors ügyintézés

Egy esküvő szervezésének mindig időben neki kell állni, hiszen az ügyintézés akár több hétbe és hónapba is telhet. Ezt nem tudjátok egyik napról a másikra kiválasztani és elintézni, hiszen a polgári és a templomi szertartás, illetve a lakodalom elrendezése akár egy teljes évbe is beletelhet. A téli esemény során azonban nem feltétlenül kell túlzottan előre gondolkodni. Persze ilyenkor sem lehet hétfőn szombatra lerendezni mindent, ám mivel nincs főszezon, így jóval gördülékenyebben mennek az engedélyek és a papírmunka. Ilyenkor pár hónap is elegendő, hogy minden flottul menjen.

3. érv: Különleges esküvői ruha

Az egyik kardinális kérdés a tökéletes és meseszép ruha megtalálása. Télen azonban sokkal több lehetőség van, nemcsak azért, mert jóval nagyobb a választék, hanem azért is, mert választható akár rendhagyó darab is. A tavaszi és a nyári darabok általában nagyon hasonlítanak egymáshoz, ősztől azonban előtérbe kerülnek a hosszabb ujjú költemények. Ezzel van lehetőség egy kicsit kitűnni a megszokottból, hiszen vásárolható vagy bérelhető hozzá meleg pelerin, sapka, de akár egy különleges kesztyű is. Egy fehér vagy ekrü szövetkabát, esetleg egy kötött poncsó, de még egy sál is sokat dobhat az outfiten.

Összegezve

A legtöbben a nyári időszakot választják összekötni az életüket, azonban a hidegebb hónapoknak is megvannak az előnyei. A téli esküvői helyszínek esetében jóval több közül válogathatunk, hiszen ilyenkor sokkal több a szabad rendezvény központ vagy étterem. Mindemellett ráadásul sokkal különlegesebbek is lehetünk, ami a ruhát illeti. Ne feledkezzünk meg továbbá a gyors ügyintézésről sem, ami hatalmas könnyebbséget jelenthet az ifjú pár számára.

Kapcsolódó cikkek

Hajdúszoboszló – mutatjuk a legjobb helyeket

Hajdúszoboszló – mutatjuk a legjobb helyeket

Hajdúszoboszlón csodás élményekben lehet részünk, amennyiben ebben a városban tervezzük a nyaralásunkat.

Bambara hotel Afrika szerelmeseinek

Varázslatos Afrika a Bükk lábánál

A távoli kultúrák szerelmesei megtalálják a számításukat Felsőtárkányban az afrikai hangulatú Bambara Hotel Premiumnak köszönhetően, ahol a szálloda prémium minőségi szolgáltatásaiban biztosan nem csalódnak.