Kávézni a kánikulában

A nyári hőség idején sokan szembesülnek vele, hogy bár szívesen hódolnak továbbra is kávészenvedélyüknek, a szokásos módon, forrón fogyasztott fekete nem esik olyan jól a nagy melegben. De semmi gond, itt az idő egy kis kísérletezésre, új ízek kipróbálására, hiszen jegeskávét is számtalan módon készíthetünk. Ehhez adunk most néhány tippet és receptet!
Kávézni a kánikulában

Jegeskávét készíthetünk a megszokott kedvenc kávénkból is, ha azonban azt szeretnénk, hogy a hozzáadott ízesítők, jég vagy fagyi ellenére is karakteres maradjon az ital, választhatunk egy sötétebb pörkölésű kávét is, míg egy világosabb pörkölésű kávéval inkább a gyümölcsös, citrusos ízvilágot erősíthetjük. Cukor helyett érdemes kipróbálni, hogy édes szirupokkal édesítjük az italt, hiszen a hideg kávéban a cukor nehezebben oldódik. Készen is sokféle szirupot vásárolhatunk, de készíthetünk magunk is fűszerekkel, cukorral, kevés vízzel összefőzve akár nagyobb mennyiséget is, hiszen hűtőszekrényben tartva, lezárt üvegben nagyon sokáig eláll. Ha nem szeretnénk, hogy a hozzáadott jég túlzottan felvizezze a kávéitalunkat, érdemes nagyobb méretű jégkockákat használni, vagy pedig készíthetünk jégkockát feketekávéból is. Készíthetünk hideg tejhabot is kézi tejhabosítóval vagy french press-szel.

A jegeskávé alapját adó feketekávét elkészíthetjük a hagyományos módon, automata kávéfőzőt, kapszulás gépet vagy akár kotyogóst használva, majd a kávét hűtőben hűtsük le a felhasználásig. De kipróbálhatjuk a néhány éve igen népszerű hidegen csepegtetett eljárást is. A cold brew, vagyis hidegvizes eljárás során speciális eszközzel készítik a kávét, ennek hiányában viszont az is elég, ha egy rész durván őrölt kávébabot felöntünk négyszeres mennyiségű, természetesen hideg szűrt vízzel és az elegyet hűtőbe tesszük legalább egy éjszakára, de inkább egy egész napra, néha átkeverjük, majd sűrű szűrőn vagy filteren átszűrjük.

A legismertebb jegeskávé minden bizonnyal a görög frappe. Ennek elkészítéséhez instant kávé, ízlés szerint cukor, víz, tej illetve jég szükséges; az instant kávét, a cukrot és kevés vizet egy shakerben vagy lezárt üvegben rázzunk addig, míg teljesen habos nem lesz, a habot töltsük poharakba, adjunk hozzá hideg vizet, jégkockákat és tejet.

Szintén instant kávéból készül a tavaly nyáron berobbant új kedvenc, a dalgona kávé. Ennek elkészítése picit időigényesebb, cserébe viszont nagyon látványos italt készíthetünk, mely épp a klasszikus tejhabos kávé fordítottja, a hideg hófehér tej tetejére kerül az édes, kávés hab. A dalgona kávéhoz 2 evőkanál instant kávéport, 2 evőkanál nádcukrot és 2 evőkanál forró vizet mérjünk ki, és kézi habverővel addig keverjük, amíg világosbarna, könnyű, krémes habot nem kapunk. Ez akár 10 percbe is beletelhet. A habot kanalazzuk üvegpohárba töltött hideg tej tetejére. A fogyókúrázóknak rossz hír, hogy ebben a receptben a cukrot nem lehet édesítőszerrel helyettesíteni, a cukor felelős ugyanis az elegy habosodásáért, a tejjel viszont bátran kísérletezhetünk, helyettesíthetjük bármilyen növényi tejjel is.

Szintén az elmúlt nyarak nagy slágere az espresso tonic, azaz a tonikos kávé, vagy kávés tonik is. Az első hallásra kissé különös kombináció igazi nyári frissítő, melynek titka a sok jég és sok buborék. Kb. 2 deciliter tonikhoz adjunk jeget, majd óvatosan csurgassunk a tetejére lehűtött presszókávét és díszítsük lime szeletekkel.

A sós karamellás jeges latte egy kis furfanggal emeli új szintre a jegeskávé élményét. Fele rész tejből, fele rész tejszínből készítsünk hideg tejhabot. Egy shakerbe öntsünk egy adag főzött, lehűtött espressót, karamellszirupot, tejet és egy csipet finomra őrölt tengeri sót, majd rázzuk össze. Töltsük üvegpoharakba és kanalazzuk a tetejére a tejhabot.

A klasszikusnak számító fagyis jegeskávéba úgy csempészhetünk egy kis újdonságot, hogy a szokásos vaníliafagyi helyett bátran kipróbálunk más ízeket is. Egy shakerben rázzunk össze egy csésze lehűtött presszókávét, kevés juharszirupot és hideg dió- vagy mandulatejet. A keveréket finoman csurgassuk rá egy gombóc diófagylaltra. A tetejét díszítsük tejszínhabbal, pirított diódarabokkal és juharsziruppal.

Kapcsolódó cikkek

Biciklis kalandtúrák Európán belül

Biciklis kalandtúrák Európán belül

Kíváncsi vagy, hova utazhatsz kerékpárral Európán belül? Ebben a cikkben csodálatos és kalandos útvonalakat mutatunk be neked. Kattints és ismerd meg őket!

Kávézni a kánikulában

Kávézni a kánikulában

A nyári hőség idején sokan szembesülnek vele, hogy bár szívesen hódolnak továbbra is kávészenvedélyüknek, a szokásos módon, forrón fogyasztott fekete nem esik olyan jól a nagy melegben.