Visegrád, hazánk legkisebb és egyben egyik legrégibb városa
A Pest megyei település lakóinak száma alig haladja meg az 1700 főt. Visegrád területén az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, folyamatosan pedig a bronzkor végétől lakott a környék. A város kedvező adottságai és kulcsfontosságú stratégiai szerepe miatt a történelem során mindig is az érdeklődés középpontjában állt. A Travelport.hu oldalán többféle
visegrádi hotel ajánlata közül válogathatunk.
Hogyan jutunk el Visegrádra?
A város a 11-es főút mellett, Budapesttől 43 km-re, északra található. Közúton személygépkocsival és autóbusszal, a Dunán pedig hajóval közelíthető meg. A MAHART hajóállomásán menetrendszerű járatok és különjáratok kötnek ki. Nagymaros felől a legalább óránként közlekedő komp bonyolítja a túloldalról érkező személy– és járműszállítást.
Visegrádi látnivalók
A település nevezetessége a hegytetőn álló, 13. századi fellegvár, és a hegy lábánál a 14. századi királyi palota. Fénykorát a jó ízléséről is híres reneszánsz uralkodó, Mátyás király idején élte: terasszal, díszudvarral, vörös márvány díszkúttal, fürdővel bővült. Messzi földről érkezett látogatói földi paradicsomként emlegették. Később az épület romlásnak indult, tűzvész pusztította, s maradványait a hegyoldalról lezúduló hordalék teljesen belepte. Az évtizedek óta folyó régészeti ásatásoknak és helyreállítási munkáknak köszönhetően a palota reneszánsz díszudvarát a régi tervek szerint rekonstruálták. A fellegvár is megmutatja a látogatóknak, milyen erődítmény volt egykoron, egy részét az eredeti falakat kiegészítve újraépítették. Ez a Dunakanyar legszebb kilátóhelye. Teljes eredetiségében maradt fenn az erődítményrendszer fontos egysége, a 13. századi lakótorony, amelynek méretét tekintve nincs párja a Duna vonalán. A hatszög alakú, ötszintes, 31 méteres Salamon-toronyban láthatóak a hajdani reneszánsz palota eredeti kútjai és szobrai.
Visegrádi események
Ma Visegrád a hazai és nemzetközi turizmus kedvelt célpontja, mely az ország egyik leglátogatottabb üdülőkörzetében, a Dunakanyarban fekszik. Évente 300 ezer vendéget fogad. Igen népszerű és sok turista látogat a Visegrádi Négyek napjai - Millenniumi Fesztivál - Kultúrák találkozója a Dunakanyarban rendezvényre. További események: Zenés Nyári Esték, Testvérvárosok napjai, Dunakanyari települések napjai.
Visegrád közelében található városok és szálláshelyek a Travelport-on!
Dunakeszi hotel
Budaörsi hotel
Budapesti hotel
Ceglédi hotel
Gödöllői hotel
Mogyoródi hotel
Szentendrei hotel
Váci hotel
Fotók a városról