Miskolc, a nyitott kapuk városa
Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye
Budapest és Debrecen után Magyarország harmadik legnépesebb városa. Miskolc a rendszerváltás óta kulturális és idegenforgalmi szerepét igyekszik erősíteni, úgy tűnik sikerrel, hiszen egyre többen választják pihenésük helyszínéül a borsodi várost. A Travelport.hu oldalán többféle
miskolci hotel ajánlata közül válogathatunk.
Hogyan jutunk el Miskolcra?
Miskolc Budapest felől autóval vagy busszal az M3-as autópályán közelíthető meg. Miskolc jelentős vasúti útvonalon fekszik, így vonaton elég jól elérhető, főpályaudvarát az ország nagyobb városaiból InterCity vonaton is el lehet érni.
Miskolci látnivalók
Miskolc főbb látványosságai közé tartozik a
miskolctapolcai Barlangfürdő, a diósgyőri vár és a Miskolci Nemzeti Színház, illetve a közeli Bükki Nemzeti Park. A turisták számára Miskolc legvonzóbb helyei Tapolca (hivatalosan: Miskolctapolca), Lillafüred és Felsőhámor. Tapolcának hatalmas, gyönyörű parkja van csónakázótóval és a híres és egyedülálló Barlangfürdővel, Lillafüred és Felsőhámor pedig bájos települések a Bükkben, legismertebb látnivalóik az ország legmagasabb vízesése, a Hámori tó, és az Anna- és István-barlangok.
Miskolci események
Miskolc a régió vezető városaként az ennek megfelelő funkciókat is betölti; egyetemi város, a megye és környéke gazdasági, kulturális központja. Az utóbbi időben szerencsére egyre növekszik a városban a
színvonalas helyek és események száma. A Kocsonyafesztivál Észak-Magyarország régió, s ezen belül Miskolc egyik legnépszerűbb rendezvénye. A fesztivál célja, hogy a téli szezonban is a városba látogassanak a külföldi és belföldi vendégek, s Miskolcban egy vendégszerető, gasztronómiai, kulturális és turisztikai értékekben gazdag régióközpontot ismerjenek meg.
Miskolc közelében található városok és szálláshelyek a Travelport-on!
Mezőkövesdi hotel
Tokaji hotel
Sátoraljaújhelyi hotel
Szilvásváradi hotel
Sárospataki hotel
Fotók a városról